A Hammam törökfürdőt jelent. Az iszlám fontos része a fürdőkultúra.
A fürdők használata a törökfürdők felépítéséből adódott: a vendégek először a
meleg részből a langyosba jutottak, majd egy hidegebb területre, végül a száraz
részre. A forró fürdőterem közepén egy márványlapot helyeztek el, ezen
masszírozták a vendégeket. A fal mentén kis mosdómedencéket helyeztek el,
ebből lehetett vizet meríteni a test hűtésére. A képen is látható:
A fürdőket külön használták a nők és a férfiak. Voltak csak női, vagy csak férfi
napok. Egy középkori arab író a következőket tanácsolta:
A vendégek kezdjék a fürdőzést az első teremmel, majd menjenek át a melegebb
medencébe és pihenjenek le egy puha heverőre,hogy a testük izzadni kezdjen.
Törölközzenek tiszta vászonkendőbe, ezután végezzék el a rituális mosdást.
Üljenek bele egy kád meleg vízbe és mosakodjanak meg szappannal. Ezután
dörzsöljék be a testüket ecettel, vagy krémmel. Ezek után jöhet a masszázs.
Fontos a rózsavíz vagy almatea ivása a vízvesztés miatt.
Szívesen megfogadnánk a tanácsaikat ma is! :)
Női fürdők és a henna:
Épültek fürdők csak nők részére. A fürdőkben hennát is készítettek a hajuk festésére.
A hennát a férfiak is használták haj és szakáll festésre. A test szőrtelenítését is itt
végezték el. A muszlim kultúrában a testszőrzet az ápolatlanság jele volt, ezért
rendszeresen gyantáztatott mindkét nem.
Abban az időben a fürdőkhöz tartozott a "fodrászat" és "kozmetika".
El tudnám képzelni, hogy fürdőzés közben hennázzák a hajam. Közben a márványlapon
masszírozzanak és még egy arcpakolás is kerüljön a bőrömre. Egy egész napot is
eltöltenék ilyen körülmények között, jó kis lazulás lenne! :)
A Top Kapi palota Hárem Hammamja.
Budapesten található törökfürdők: a Rudas gyógyfürdő, Király gyógyfürdő és a
Rácfürdő. Ezek a fürdők még a török időkből maradtak és ma is törökfürdőnek
számítanak.
Sultan Ahmet Mir Hammam
Ha egyszer Isztambulba jártok ne hagyjátok ki a Hammamokat se! Gyönyörű festett
csempékkel kirakott fürdőkben élmény a pihenés. A masszázs pedig fantasztikus, egész
más, mint itthon.
Szép Napot!
Nofretiti Szalon

Megjegyzések
Megjegyzés küldése