Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Testápolási kislexikon II. Kém készítés

Kém készítése Dr Rózsa Sándor Testápolási kislexikonból: Összetétel, krémtípusok Meglepődtem, amikor laborvezető leverkuseni barátom saját készítésű krémmel ajándékozott meg. „Te tudsz krémet keverni? – kérdeztem. „Ugyan, semmiség! Csak egy kis emulgeátor, olaj és víz kell hozzá!” Ezek után magam is kipróbáltam, sőt évekig krémkeverést tanítottam a kölni népfőiskolán. Mindenki vízzel főz. Még a leghíresebb krémek fő alkotórésze is víz. Ezt bizonyítja az is, hogy a gyári krémek dobozán föltüntetett összetétel-lista első helyén rendszerint „aqua” szerepel. (Az anyaglista csökkenő töménységi sorrendben tünteti fel az összetevőket.) A krém tehát nem más, mint víz és olaj keveréke. Mivel e kettő taszítja egymást, kell némi „ragasztó”, ami összeköti őket: ez az emulgeátor. A krém fizikokémiailag emulzió – olyan stabil keverék, amelyben az egyik anyag apró cseppecskék formájában eloszlik a másik anyagban. Ha olajcseppeket keverünk el vízben, akkor olaj a vízben, O/

Testápolási kislexikon

Dr Rózsa Sándor Testápoló kislexikonból szemezgetek pár érdekességet. Az életmód a döntő A jó krém bőrápoló segédeszköz, ám ki kell emelnünk, hogy a döntő itt is, mint más egészségi kérdésekben, az életmód, elsősorban a táplálkozás. Aki sok zsírt eszik, ne csodálkozzon, ha az a bőrén is látszik! (Mitesszerek, pattanások formájában.) A bőr táplálása, építése csakis a vérkeringésen keresztül lehetséges. A legjobb „krém” mindig a friss főzelékféle, gyümölcs, gabona. A kiegyensúlyozott táplálkozás, a különböző élelmiszerek egyensúlya, az elegendő testmozgás és a friss levegő hatására bőrünk korunknak megfelelően rugalmas, tiszta, és közérzetünk is kiváló lesz. Milyen típusú a bőrünk? Akik figyelnek a testükre, bőrük reakcióira, tudják, hogy milyen típusú a bőrük. A zsíros bőr például pattanásokra, kiütésekre hajlamos, az inggallért, fehérneműt erősebben szennyezi. Ha száraz papír zsebkendővel orrunk nyergét, homlokunkat, arcunkat végigdörzsöljük, a zsíros bőr

Tartós hullám = Dauer

Ki ne szeretne szép, göndör hajat? Akinek ez nem adatott meg, annak a dauer minden vágya. Mi nők mindig azt szeretnénk, ami nincs. Akinek egyenes a haja az göndörre vágyik, és ez fordítva is igaz. Nézzünk körül egy kicsit a dauerek világában. Írok a dauert kiváltó praktikákról is. A legtöbb fodrász rémálma a dauer. Miért? Nagy mértékben tönkreteszi a hajat, főleg ha festett hajon alkalmazzák. A haj száraz, fakó és élettelenné válik már az első dauerünk után.Egy szépen göndörödő élettelen haj senkinek sem a szíve vágya. Nézzük kémiailag: A tartós hullámosító szerek (dauerolók) a leg problémásabb  kozmetikai szerek közé tartoznak. Ezek rendszerint olyan tioglikolát vegyületek lúgos (alkalikus) oldatai, amelyeket hidrogén-peroxiddal vagy bromáttal kombinálnak. A hajszálakat erősen rongálják, különösen szakszerűtlen kezeléskor. A savas dauerolás kíméletesebb módszer, de ha lehet, ezt is kerüljük el. A Dauer behatol a haj szerkezetébe megváltoztatva a haj kötéseit. Ezután az e

Valóban bio a bio?

Sokakat megnyugtat a tudat , hogy ha bio vagy természetes jelöléssel ellátott kozmetikumokat használnak. Tegyünk picit rendet ezek között. Egyes cégek jó meaketing fogásnak gondolják, és rá is írják a termékeikre, hogy bio. Ezzel jól megtévesztik a vásárlót. Mit jelent a bio kozmetikum? A bio kozmetikumoknak legalább 70% - ban biogazdálkodásból származó alapanyagokat kell tartalmazni. A maradék 30%-ék természetes  növényi összetétel. Gén módosítás és nanotechnológia kizárt. Demeter minősítés:  A demeter kozmetikumoknak 90%-ban ellenőrzött bio dinamikus gazdaságból kell származnia. A maradék 10%-ék ellenőrzött biotermesztésből.  Génmódosítás és nanotechnológia kizárt! Magyarországon a Biola kozmetikumai büszkélkedhetnek ezzel a rangos elismeréssel. Ezen kívül a német Martina Gebhardt kozmetikumai. Fontos, hogy a kozmetikumokon fel legyen tüntetve az ellenőrző szerv neve. Ez országonként eltérő. Nálunk a Biokontroll Hungária végzi ezt a feladatot. Ők elég

Vegyszerek a retikülben I.

Összeszedtünk egy-két kozmetikai összetevőt, amit nem jó a krémeinkben viszontlátni. Az sem utolsó tényező, hogy a vegyileg előállított kozmetikumok nem képesek a bőr öregedését meggátolni. Hatásuk csak ideig óráig tartós. Ellenben a növényi anyagok beépülnek a bőrünkben belülről támogatva azt. Nézzük kedvenc összetevőimet: Paraben-ek: Pl.: methlyparaben : kémiai tartósító. Szintetikus anyag. Erősen rákkeltő gyanús. Bőrirritációt és allergiát okoz. A paraben-ek az ösztrogén hatását utánozzák. A túl sok ösztrogén mellrákot, petefészekrákot,méhrákot, hererákot okozhat. Egyes esetekben a magzat fejlődésére is kihat. Diazolidiny urea: Szintetikus tartósítószer. Allergizáló hatású. A formaldehidek olyan rákkeltő anyagok, melyek már kis mennyiségben is irritálják a nyálkahártyát. Károsítják az örökítő sejteket. A kozmetikai ipar előszeretettel használja. A szempilla festékeket konzerválják formaldehiddel. A szem egészsége érdekében kerüljük használatukat. Polyso

Te mennyi mérget kensz magadra?

Te mennyi mérget kensz magadra nap, mint nap a kozmetikumaiddal? Mit tartalmaz az arckrémed, testápolód? Megnézted már az összetételét a google keresővel? Miért nem? A legtöbb ember szeret élni, sőt szeret egészségesen élni, mégsem veszik figyelembe mit esznek és mit kennek magukra. Sőt ami még jobbal felháborít, saját gyermekeiket mérgezik. Az emberek többsége elhisz mindent, amit a reklámokban hall. Nagyon elszomorít, de legfőképpen felháborít, amikor már a sokadik ismerősömmel találkozok és közli, hogy gyógyíthatatlan daganata van. Még nincs 35 éves, soha nem dohányzott, egészségesen táplálkozik. Akkor mi lehet még a probléma? A táplálékon kívül rengeteg méreggel vesszük körbe magunkat. Egy átlagos reggel: Reggel felébredünk, kimegyünk zuhanyozni a szulfátokat, peg-eket, parabént tartalmazó tusfürdőnkkel, ami jól kiszárítja a bőrünket. Bekenjük magunkat a testápolóval,amibe hasonló finomságok vannak megspékelve egy kis mesterséges illatanyaggal (parfüm) . Meg

Nyári hajápolás

Miért is fontos a nyári hajápolás? Sokan nyáron csak a bőrük védelmével foglalkoznak, pedig a hajkoronánk védelme is legalább olyan fontos lenne.  A nyár folyamán sok káros hatásnak tesszük ki hajunkat. Mint például a klóros víz, tengervíz, erős napsütés. Ezen külső hatások miatt a haj sérülhet, durva, száraz tapintásúvá válhat. Ezért a hajnak extra hidratálásra van szüksége. Ha nem fordítunk különleges figyelmet hajunknak is, akkor fénye a sérült felületeknek köszönhetően gyengül, hajunk színe erősen kifakul. Főleg a festett, hennázott haj. Fejünk ékessége, nem csak megjelenésében nem lesz ragyogó, hanem  a fésülhetősége is gyengül, formájának tartóssága is csökken. Mindezek elkerülése érdekében használjunk uw- védő krémet. A kakaóvaj nagyszerű védelmet biztosít hajunknak is. Strandolás után se feledkezzünk meg a hajról. Ne feledjük kimosni belőle a tengervizet. Használjunk gyakori hajmosásra készült terméket, olyat ami nem tartalmaz sulfátot (SLS- mentes). A hajvégek